Ejnyebejnye, de rég írtam... most megint kezdhetem a rémregényt :D

Nos, ami nálunk még gyermekcipőben jár, azt az olaszok már jobban átvették az amerikaiaktól... a Halloweenre gondolok, arra a napra, ahol mindenki várja, hogy a démoni világ valamilyen ismeretlen, sötét alakjává változhasson egy estére... vagy legalábbis szexi ördöggé esetleg boszorkánnyá, amint azt a lányok többsége teszi... Danilo, egyik olasz barátunk nagy izgalomban a Johnny Depp-féle Alíz csodaországban vörös hajú, kalapos, sápadt arcú és kissé szürreális alakját öltötte magára az estére...szobatársnőmmel tiszteletben tartottuk, hogy az este színe a fekete, de ijesztő arcfestés vagy boszorkánykalap helyett csak egy velencei, tollas maszkot szereztünk be.. .azonban a társaság összes férfitagja megrohamozott, hogy jelmez helyett szeretnék, ha használnám a fantáziámat, és kifesteném őket ...így hát minden kreativitásomat felhasználva teljesítettem a kívánságukat, és tanácsokat osztottam közben a szemhéjrebegtetés és a könnyező szemek problematikájának témakörében... a slusszpoén azonban, hogy végül nem jutottunk be az eredetileg tervezett buliba, így a  bolond este a Circolo degli Artisti nevű rockklubban folytatódott, ahol aztán a zene és a jelmezek kölcsönhatása valóban kísértetiessé tette a hangulat ot... akkor féltem a legjobban, amikor két srác is műanyagbaltával viccelődött felém, pedig én csak a női mellékhelyiséget kerestem....

Ééééés...római szülinap...felejthetetlen...hétfőn egész nap esett, így a szobában ültem, Oasist hallgattam, nosztalgiáztam, és arra gondoltam, mennyire paradox, hogy én is egy hasonló, csúnya, borongós napon láthattam meg a napvilágot, ami nem is napvilág, hiszen novemberben este hétkor már igencsak nehéz bármiféle fényt észlelni kedvenc világító égitestünk által... meg hogy milyen jó lenne, ha másnap a Mamim tortát sütne, és kedvenc honlányaimmal tölthetném az estét... erre éjfélkor a szobatársnőm a nyakamba borul, és valami silány lengyel vodkát tuszkol le a torkomon, mondván a szülinapom elkezdődött, ünnepelnem kell... aztán pedig jókívánságok áradata szóban, e-mailben, facebookon, iwiwen, skypeon, smsben (éljen a modern kommunikációs lehetőségek végtelen tárháza!)... és ha mindez nem lenne elég, este egy hangulatos aperitivon (olasz eszem-iszom: veszel egy italt, és annyit eszel a kirakott finomságokból, amennyi csak belédfér...) köszöntöttek, limoncello-val és egy csodás kis táskával, amit még a Spanyol Lépcsőnél néztem ki magamnak... Moda Firenze, kis virágmintás bőrtáska, hogy kényelmesen és sikkesen teljen az elkövetkezendő buliáradat... mondanom sem kell, eléggé meghatódtam... így lettem tehát végtére is felnőtt minden országban...

Legközelebb beszámolok a tegnap esti érdekes reggae-élményemről, most azonban már "lehunyja kék szemét az ég" nálam is...

To be continued... :)

Már régóta tervezgetem, hogy készítek egy bejegyzést az ételekről... olasz gyomrom nagyon élvezi az itáliai létet... először is már van kedvenc cukrászdám és fagyizóm, mindkettő a Vatikánhoz közel található... a pasticceria hihetetlen, és nagyon olcsó, 30 centért csodálatos nutellás cornetto-t lehet kapni, de apránként végigkóstolom majd a palettát :) A kedvenc gelatteria-mban 2 euroért hatalmas adag, mennyei fagylaltot mérnek... úgyhogy a jó ételek szerelmeseinek lehetetlen diétázni Olaszországban... az egyetemen 3 euro a "menza", ami azt jelenti, hogy ekkora összegért első és második fogást kapunk több, egyetemhez közel lévő !vendéglőben!... szóval nem ám konyhásnénikézzelmegfogjaahúst-effektus, hanem minden nap 3-3 fogás közül lehet választani, éttermi kiszolgálással... az olaszoknál az első mindig tészta, úgyhogy eddig különlegesebbnél különlegesebb spaghettit, gnocchit, pennét stb. kóstolhattam, másodikként pedig hús, tenger gyümölcsei rendelhető salátával... a pincérek már ismernek, és mindig kedveskednek valamilyen ingyen desszerttel... úgyhogy azt hiszem, nem kaptok vissza egy új, modell Noncsit, hanem maradok a régi forma (a húgom pedig cukrász lesz, szóval nekem végérvényesen annyi)...képtelen vagyok lemondani ezekről a csodákról... :) Itt tényleg minden bokorban van étterem és bár, a szupermarketek pedig telis-tele mindenféle olasz ételcsodával...

Ha már említettem, hogy a kedvenc édességeim a Vatikán közelében leledzenek, jelentem, láttam a pápát!!! Minden vasárnap délben kijön a Szent Péter Bazilika elé, és beszél az emberekhez, aztán pár mondattal összefoglalja elhangzott szavait a világ legfőbb nyelvein... habár nem igazán gyakorolom a vallásomat, mégis megható élmény volt a sok embert látni a téren, a világ legkülönfélébb tájairól, akik mindannyian XVI. Benedekért jöttek... különleges atmoszféra lett úrrá a helyszínen, ilyenkor valamiképp érezni lehet a békét a levegőben... az áldás után egy nagy sétát tettünk a római panoráma érdekében, és pizzával fejeztük be a tökéletes délutánt...

Ha most éhesek lettetek a bejegyzés olvasása közben, akkor jó munkát végeztem... :)

To be continued...

Végre elkezdődött az „alternatív Róma”... vagyis kezdem megszokni az itteni életemet, és szobatársném gyors románcának köszönhetően megismerkedtünk egy olasz rockbandával, akik elvittek minket pár olyan alternatív klubba, ahol garantáltan igazi olaszokkal lehet szórakozni, és a zenei paletta is túlmutat Lady Gaga örökéletű Paparazziján... a srácok zenekara, a „spaghetti indie” stílust képviselő „The Heatwaves” is fellép majd az egyik klubban novemberben... ez a Qube nevezetű hely három szinten szolgáltat örömöket...mi a rockslágereket játszó felső szinten kezdtük, aztán lejjebb mentünk az olasz slágeres szintre (ami a legviccesebb pontja volt az estének:), végül pedig a kereskedelmi muzsika szintjén vezettük le a felgyülemlett mozgásélményt... ezen kívül voltunk tógapartyn egy indiai utcai árustól szerzett fehér lepedő segítségével, most szerda este pedig nekem kedvezett a szerencse, ugyanis lila bulit rendeztek az Erasmusosoknak...végülis nem volt az évad bulija, de legalább nem volt nehéz ruhát találni az estére...

Most vasárnap Perugiában voltunk a csokifesztiválon... ilyenkor az egész várost ellepik az olaszok és a turisták egyaránt, úgyhogy hasonlóan a marino-i élményekhez, alig lehetett mozdulni a tömegtől...viszont mindenhol csoki, csoki és még több csoki...Gombóc Artúr mennyországa.... 5 euroért lehet venni egy úgynevezett „csokikártyát”, amiért különböző  ajándékokat lehetett beváltani a standoknál, és persze kedvezményeket kapni a csokiárusoknál...a dolog vége az lett, hogy minden erőnket latba vetve küzdöttünk a standoknál a kóstolókért, és kisebb tömegverekedés árán sikerült mindenhez hozzájutnunk... úgyhogy a szép középkori városból vajmi keveset láttam, viszont csillagászati árért vehettem magamnak kóstolót a mennyei eledelből... a város különböző pontjain nagy csokitömböket állítottak fel, ahonnan ingyen lehetett egy kis  ízelí tőhöz jutni....persze mondanom sem kell, hányan tolakodtak a korlátnál...hazafelé a buszon egy lengyel srác elővette a gitárját, és olasz valamint Beatles-típusú örökzöld slágerekhez pengetett... igazi tábortűz-hangulat lett úrrá  a buszon, mindenki énekelt...

Múlt hét elején három óra leforgása alatt tíz fokott esett a hőmérséklet... ez kisebb sokként ért mindenkit, és szinte mindenki lebetegedett, hiszen a fűtést központilag novemberben kapcsolják be...én sem maradtam kivétel, a perugiai szeles napot követően kicsit ágynak estem, de szerencsére már gyógyulok, és az idő is melegebbre fordult a napokban.... a hétvégi program egyenlőre ismeretlen, mert nem volt már férőhely a nápolyi három napos kirándulásra... :( De majd csak akad valamit csinálni :)

to be continued... ;)

Ciao a tutti! (okt. 8.)                                                                                                

Tegnap kicsit melankolikusra sikeredett az első bejegyzés... jól érzem én magam, csak néha elkap egy-két "honvágy-perc"... Ma már sokkal jobban éreztem magam az egyetemen, megismerkedtem egy lánnyal francia órán, aki meghívott egy cappuccino-ra, majd beszélgettünk egy jót... egy srác pedig megneszelte, hogy Erasmusos vagyok, és megadta az e-mail címét, hogy ő szívesen segít, ha nem értek valamit... úgyhogy ma már rózsásabb hangulatban hagytam el a campust... A "Learning Agreement" elintézése lesz még egy közelharc, mert itt minden nagyon körülményes....  

No de visszatérek egy kicsit az eddig történtekhez....Most vasárnap Marinoban voltam az ESN (Erasmus Student Network) szervezésében... ez a falu kb. 20-30 kilométerre, délkeletre található Rómától, ahol minden évben Borfesztivált rendeznek, hiszen a terület fontos borvidék... Emberek ezrei özönlik el ilyenkor a várost, minden a szőlőről, a borról és a híres porchetta-ról (sült malacos szendvicsként tudnám összefoglalni)szól... A fesztivál érdekessége a főtéren található szökőkút, amelyből a fesztivál idején egy óráig ingyen folyik a bor...egy kisebb tömegverekedés tört ki a "csodakútnál" idén is, de sikerült bort szereznem a poharamba, sőt, éneklő, egy kissé illuminált állapotban lévő olasz fiúk loccsantottak egy kis utánpótlást a pohárkámba... a bor után a dekorációként szolgáló szőlőt is szétosztották, sikerült nekem is szereznem egy mézédes  fürtöt...       sőt, még borízű fagyit is ettem a helyi fagyizóban :) A hazaút persze elég kalandosra sikerült, nem fértünk fel a vonatra, úgyhogy el kellett mennünk még délebbre egy másik vonattal, hogy aztán visszatérve mi már rajta legyünk a vonaton...persze mindenki jócskán ittas állapotban zötykölődött velünk haza a Termini pályaudvarra...

Ma este bulizni megyünk, és előtte egy házibuli-féleségbe...

to be continued ;)

Ciao a tutti! (okt. 7.)

Sokat hezitáltam, hogyan is álljak neki a "NAGY MŰNEK", vagyis az írásnak... sokszor megpróbáltam naplót írni, de sosem sikerült egy-két napi feljegyzésnél tovább eljutni... nos, most megpróbálkozom a lehetetlennel :)

Benyomások az örök városból...vegyesek... az ember tényleg csak akkor érti meg igazán, hogy "mindenhol jó, de...", ha elmegy kicsit világot látni... ez az első három hét nagyon nehéz volt... mostmár biztosan mozgok a városban, tudom az utat a legfontosabb helyekre... mégis hiányzik az a függetlenség és biztonság, amit otthon érez az ember, no meg a család, ti mind, barátocskáim, illetve iszonyúan hiányzik az ének és a tánc... de érzem, hogy csak türelmesnek kell lennem, nem hullik mindjárt minden az ölembe... mindent csak szépen lassan...

Róma még mindig gyönyörű város... október lévén 25 fok van minimum nappal és napsütés... gyönyörű cédrusok és pálmafák minden sarkon...sajnos az utcák elég koszosak, az olaszok elég hanyagok ezen a téren (is)...mindenki karján designer-táska díszeleg, a tehetősebbeknek valódi, ám sokaknak csak afrikai barátaink által árult, gyenge utánzat jut... az olaszok valóban márkamániásak és ha nem tudják megfizetni, akkor is tettetik, valahogy ez náluk általános... a metróban úgy kell verekedni, hogy leszállhasson az ember hiszen mindenki azonnal tolakodik felfelé... a férfiak nagyon viccesek tudnak lenni, a minap amikor elhaladtunk egy csapat üzletember mellett, az egyikük szabályosan rászólt a partnereire, hogy most éppen minket akar nézni... az emberek életveszélyesen vezetnek, no és szinte mindenkinek akad vespája... vicces az elegáns, irodából hazatérő olasz donnákat nézni, ahogy leteszik magassarkús lábukat a piros lámpánál a lábtartóról...egyszóval teljesen más kultúra... ezt persze tudtam, de mégis más mindezt megfigyelni, ha az ember nem turista, nemcsak a nevezetességeket bámulja az utcán, hanem az apróbb, hétköznapi részleteket is észreveszi...

Rengeteg Erasmusos diák van, és nagyon sok szervezet épül rájuk... rengeteg bulit, filmnézést, koktélpartyt, kirándulást, városnézést szerveznek... ez jó, hiszen nincs olyan nap, hogy ne lenne mit csinálni a városban... a probléma csak az, hogy rengeteg a spanyol diák, akik nagyon jól megvannak magukban, végigbulizzák az évet együtt, és úgy mennek haza, hogy egy szót nem tudnak olaszul... persze akad kivétel de mégis ez az általános...nehéz tehát az ismerkedés is...

Örülök, hogy eljöttem, de nem könnyű, mégha a helyszín csodálatos is...

to be continued... ;)